A vegyi anyagok szabályozása nemzetközi szinten
Történeti áttekintés
Az egyes vegyi anyagok káros egészségi és környezeti hatásainak felismerésével párhuzamosan jelent meg az igény a nemzetközi összefogásra, megfelelő szabályozásuk és korlátozásuk érdekében. Az első nemzetközi egyezményt 1921-ben a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet hívta életre, amely a festékipari ólom felhasználás korlátozását célozta a festők körében fellépő ólommérgezések tömegessé válása miatt (Egyezmény az ólomfehérnek a festékiparban való alkalmazásáról).
A nemzetközi együttműködések sorát a Veszélyes Áruk Szállítására vonatkozó ENSZ ajánlások (1956) folytatták. A kezdeti időszakban a vegyi anyagok nemzetközi szabályozása általában az adott anyag káros hatásainak felismerése, beazonosítása után zajlott. Ilyen például az ózonréteg védelmét célzó Montreáli Jegyzőkönyv, amely a halogénezett szénhidrogén-származékok (klórozott-fluorozott szénhidrogének – CFC-k) felhasználást korlátozza. 1931-ben Thomas Midgley kutatócsoportja szintetizálta az első CFC-t, melynek hétköznapi neve freon. A CFC-ket korábban széleskörűen használták az ipari folyamatokban és termelésben, például hűtőfolyadékként, oldószerként az elektronikai iparban, habosító anyagként, aeroszol hajtóanyagként, tűzoltó készülékek töltőanyagaként, vegyi oldószerként, zsírtalanító anyagként, és az anyagok csomagolásakor szigetelő habként. Széleskörű használatuk oka volt, hogy nincsenek hatással az emberi egészségre, mert ezek a gázok teljesen közömbösek, így rengeteg mérgező, reaktív, valamint tűz- és robbanásveszélyes anyagot sikerült velük kiváltani. Ezek a gázok azonban a levegőben extrém hosszú tartózkodási idővel rendelkeznek, és felhalmozódhatnak a sztratoszférában, ahol rendkívül erős a napsugárzás, aminek hatására a CFC-k felbomlanak. A belőlük „kiszabadult” klór- illetve brómvegyületek pedig az ózonréteget alkotó ózonmolekulákat széthasítják. Ez okozta az ózonréteg nagymértékű csökkenését az Antarktisz felett („ózonlyuk”). Az ózonréteg vékonyodásával pedig több UV sugárzás jut a felszínre, amely megnöveli a bőrrák, a bőrdaganatok, a szemen lévő hályogok kialakulásának kockázatát, továbbá immunrendszer károsító is. 1974-ben a Nature c. folyóiratban jelent meg először az a cikk, amely bemutatja a CFC-k ózonvékonyító hatását. A Montreáli Jegyzőkönyv 1989-ben lépett hatályba, szinte minden ország aláírta, és egyike az eddigi legeredményesebb nemzetközi egyezményeknek. Magyarország 1989-ben ratifikálta. Mivel a CFC-k hosszú életidejű vegyületek, így a több évtizeddel ezelőtt kibocsátott vegyületek még mindig károsíthatják az ózonréteget. Ugyanakkor ebben az évtizedben már vannak jelek, hogy az ózonréteg regenerálódni kezdett.
Érdekeségképp megjegyezhető, hogy szintén Thomas Midgley volt az a kutató, aki elsőként alkalmazta adalékanyagként – kopásgátlóként – az ólmot benzinhez keverve. Azonban az ólmozott benzin füstje szintén rendkívül környezet- és egészségkárosító hatású (leginkább a központi idegrendszerre van káros hatással), így alkalmazását az 1990-es években betiltották.
1992-ben jött létre a veszélyes hulladékok országhatárokat átlépő szállításának ellenőrzéséről és ártalmatlanításáról szóló Bázeli Egyezmény, majd később a nemzetközi kereskedelemben forgalmazott veszélyes vegyi anyagok előzetes tájékoztatáson alapuló bejelentéséről (Prior Informed Consent, PIC) szóló Rotterdami Egyezmény. Ezt követte a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagokról (Persistent Organic Pollutants, POP-ok) szóló Stockholmi Egyezmény, majd a higanyról szóló Minamata Egyezmény (ezekről később ejtünk szót).
A környezetvédelmi nemzetközi összefogásban további mérföldkövet jelentett az ún. Feladatok a XXI. századra c. dokumentum (Agenda 21), melyet az 1992-ben Rio de Janeiróban megrendezett Környezet és Fejlődés Világkonferencián (röviden „Rio”) fogadtak el. A dokumentum célként fogalmazza meg a veszélyes vegyi anyagok és hulladékok környezetkímélő kezelését, a veszélyes áruk illegális szállításának megakadályozását. Szintén e konferencián került elfogadásra a Riói Nyilatkozat, mely a fenntarthatóság jegyében olyan általános intézkedéseket fogalmaz meg, melyek részét képezik a legtöbb vegyianyag-vonatkozású egyezménynek és megállapodásnak (szennyező fizet elv, elővigyázatossági elv, környezeti információkhoz való jog).
A következő mérföldkövet a Johannesburgi Végrehajtási Terv jelentette, melyet a 2002-es, a fenntartható fejlődés témában megrendezett Johannesburgi Csúcstalálkozó fogadott el. Ezt a nemzetközi csúcstalálkozót az 1992-es riói rendezvény után Rio+10-ként is szokás említeni. A Végrehajtási Terv nagyobb hangsúlyt adott az Agenda 21-ben megfogalmazottaknak, kiemelve, hogy a cél 2020-ra az, hogy a vegyi anyagok gyártása és felhasználása a legkevesebb egészségügyi és környezeti kockázattal valósuljon meg. Ez az ún. 2020-as cél vált 2006-ban a Nemzetközi Vegyianyag-kezelés Stratégiai Megközelítése (Strategic Approach to International Chemicals Management, SAICM) elnevezésű önkéntes együttműködés fő alaptételévé is (ld. később). Szintén a Csúcstalálkozón került elfogadásra a Johannesburgi Nyilatkozat is, mely a 2020-as célok hangsúlyozása mellett a szorosabb nemzetközi együttműködést sürgette a vegyi anyagok által jelentett kockázatok mérséklése érdekében.
A Rio+20 Világkonferencia 2012-ben szintén megerősítette a 2020-as célt és megalapozta az együttműködést a Bázeli, Stockholmi és Rotterdami Egyezmények között (ún. szinergia folyamat, ld. később), valamint a SAICM-mel. Felszólította a fejlett országokat a tapasztalataik megosztására a környezetkímélő vegyianyag- és hulladékkezelés terén, valamint a fejlődő országok támogatására, hiszen náluk nincs meg a szükséges technikai-technológiai és anyagi háttér a vegyi anyagok jelentette kockázatok csökkentéséhez. Mindezt a Jövő, amit akarunk c. dokumentum foglalja magában. A Rio+20 ülésen született döntés arról is, hogy az addigi millenniumi fejlődési célokat messzebbre mutató, ún. fenntartható fejlődési célok váltsák fel (Sustainable Development Goals, SDG-k).
2015-ben New Yorkban, az ENSZ Fejlesztési Csúcson fogadták el az Agenda 2030 nevű dokumentumot, mely egy Fenntartható Fejlődési Keretrendszer és többek között 17 fenntartható fejlődési célt (SDG-t) azonosít. A 3.9-es cél a vegyi anyagok (illetve az általuk elszennyezett levegő, víz és talaj) negatív hatásainak betudható megbetegedések és elhalálozások csökkentését tűzi ki. A 12.4-es cél pedig a SAICM 2020-as célját újrafogalmazva a vegyi anyagok és hulladékok levegőbe, vízbe és talajba történő kibocsátásainak jelentős csökkentését irányozza elő.
A 2010-es évek elején egyre nagyobb igény mutatkozott a sok közös célt szolgáló három többoldalú környezetvédelmi egyezmény – a Bázeli, a Stockholmi és a Rotterdami Egyezmény - munkafolyamatainak összehangolására. Ez az ún. szinergia-folyamat az egyes egyezmények közötti nagyobb mértékű együttműködést és koordinációt hivatott biztosítani, nemzeti, regionális és globális szinten. Célja a források hatékonyabb felhasználása, az adminisztratív terhek csökkentése, meghagyva az egyes egyezmények önálló jogi kereteit. A gyakorlatban a szinergia-folyamatnak köszönhetően a három egyezmény titkársága közös titkárságként működik tovább, a részes felek találkozóit pedig egyidejűleg megrendezett együttes ülések biztosítják.
Bár komoly nemzetközi összefogás történt a vegyi anyagok korlátozására, kutatók és civil szervezetek mégis arra hívják fel a figyelmet, hogy mindez nem elégséges, hiszen a célok teljesítése sok helyen elmarad, vagy nem kielégítő. Látható, hogy a 2020-as célt világviszonylatban nem sikerült elérni. Bár az Európai Unió az egyik legelkötelezettebb fél a nemzetközi tárgyalások során, a vegyi anyagok káros és messzemenő hatásaitól az Unión belül sem mentesülünk, továbbá a rohamosan növekvő vegyipari termelés mellett bőven vár még ránk tennivaló (többek között az újszerű anyagokkal kapcsolatban, mint a hormonrendszert megzavaró ún. endokrin diszruptorok, vagy a felületükön különféle vegyi szennyeződéseket is megkötő mikroműanyagok). Mindemellett előremutat az a tendencia, hogy a vegyipar is elmozdult a nyersanyagforrások tekintetében a bio-alapú megújuló források felé, úgymint lignocellulóz tartalmú biomassza, vagy kukorica.
A következőkben bemutatjuk az egyes nemzetközi egyezményeket, megállapodásokat és önkéntes rendszereket, valamint az uniós és hazai szabályozást a vegyi anyagok vonatkozásában.
A Rotterdami Egyezmény első helyi felelőse a Belügyminisztérium, a Stockholmi, a Bázeli és a Minamata Egyezményeké, valamint a SAICM-é, illetve az OECD vegyianyag-vonatkozású programjáé pedig az Energiaügyi Minisztérium.
SAICM (Strategic Approach to International Chemicals Management – Nemzetközi Vegyianyag-kezelés Stratégiai Megközelítése)
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Organisation for Economic Cooperation and Development, OECD) vegyi anyagokkal kapcsolatos tevékenysége
A Stockholmi Egyezmény
A Rotterdami Egyezmény
A Minamata Egyezmény
A levegőt szennyező anyagokkal kapcsolatos nemzetközi egyezmények
Az Európai Unió vegyianyag-vonatkozású tevékenysége hazai kitekintéssel
REACH
A CLP rendelet
Higany Stratégia és Higany rendelet
A POP rendelet
A RoHS rendelet
A PIC rendelet
A Mosószer rendelet
Termésnövelő anyagok
Növényvédő szerek
Biocidok