Várjuk jelentkezésedet az Európai Uniós és nemzetközi környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó EU elnökségi magyar csapatunkba
EU elnökségi szakmai koordinátor pozíciókra!
A feladat:
Az Európai Unió Tanácsának elnökségi feladatait Magyarország – a Spanyolországból, Belgiumból és Magyarországból álló elnökségi trió harmadik tagjaként – 2024. július 1. és 2024. december 31. között látja el. Ebben a félévben hazánk feladata lesz, hogy koordinálja az EU tagállamok álláspontjának kidolgozását és képviseletét a nemzetközi környezetügyi tárgyalásokon. 2024-ben számos környezetvédelmi nemzetközi egyezmény döntéshozó ülésére kerül sor, az ezekre történő felkészülésben a magyar EU elnökség környezetvédelmi ügyekért felelős csapatának aktívan részt kell vennie, mivel 2024. július 1-jétől átvesszük a stafétát és a felelősséget a belga elnökségtől. A magyar EU elnökség környezetvédelmi ügyekért felelős csapatának tagjaként az alábbi feladatot kell ellátni:
- az egyes nemzetközi események kapcsán a koordinációs feladatok ellátása az alábbi témakörökben (témakörönként külön álláshelyen):
- globális és regionális környezetpolitika
- levegőminőség
- határon átnyúló környezeti hatások
- vegyi anyag
- ennek keretében folyamatos kapcsolattartás és kommunikáció az EU tagállamok szakértőivel, az Európai Bizottsággal és egyéb partnerekkel, részvétel a közös álláspontokat kidolgozó EU tanácsi munkacsoportok munkájában
- online és személyes formában szakmai egyeztetések megszervezése és lebonyolítása, a szükséges technikai feltételek biztosítása, a határidők nyomon követése és betartatása, a témakörrel kapcsolatos nemzetközi folyamatok követése, szakmai dokumentációk összeállítása elsősorban angol nyelven;
- szakmai összefoglalók, jegyzőkönyvek készítése.
Várjuk jelentkezésedet, ha:
- van felsőfokú végzettséged (pl. EU és nemzetközi kapcsolatok, diplomácia, jog, közgazdaságtan, környezetmérnök, vegyészmérnök, általános környezettan, humánökológia)
- magas szintű, megbízható, aktív angol nyelvtudással rendelkezel írásban és szóban
- képes vagy önálló munkavégzésre
- jó a kommunikációs készséged (szóban és írásban is) és diplomáciai érzéked
- képes vagy konstruktív probléma- és konfliktuskezelésre
- megbízható és dinamikus egyéniség, ill. csapatjátékos vagy
- a multitasking nem okoz gondot és
- felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel rendelkezel
- és nem utolsó sorban, a jogszabályi követelményeknek is megfelelsz: büntetlen előélettel, cselekvőképességgel és magyar állampolgársággal rendelkezel
Előnyt jelent:
- nemzetközi vagy EU-s területen szerzett munkatapasztalat
- közigazgatási tapasztalat
- környezetvédelmi területen szerzett tapasztalat
Amit kínálunk:
- néhány napos vagy időnként akár több hetes időtartamú külföldi kiutazás és munkavégzés Brüsszelben és a nemzetközi tárgyalások helyszínén
- kiváló szakmai fejlődési lehetőség, tréningek
- inspiráló munka pozitív célért
- változatos feladatok és kihívások
- izgalmas, szerteágazó, de gyakran nagy teherbírást és gyors munkavégzést igénylő feladatok
- fiatalos, lendületes, jó hangulatú csapat és ösztönző szellemű vezetők
- elbírálást követően azonnal betölthető és 2025. június 30-ig tartó határozott idejű kormányzati szolgálati jogviszony
- a jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (Kit.) rendelkezései az irányadók (3-as vagy 4-es besorolású álláshelyek)
- versenyképes fizetés
- éves szinten bruttó 200.000 Ft cafetéria béren kívüli juttatás
- éves Budapest bérlet, vidékieknek vármegyebérlet vagy országbérlet
- sportolás munkáltatói támogatása
- egyéb juttatásokat (pl. családalapítási támogatás, gyermeknevelési támogatás, iskolakezdési támogatás jogosultsági feltételeit) az Innovációs és Technológiai Minisztérium Közszolgálati Szabályzatáról szóló 1/2020. (II.13.) ITM KÁT utasítás tartalmazza.
Munkavégzés helye: Energiaügyi Minisztérium, 1117 Budapest, Október huszonharmadika utca 18.
A pályázatok benyújtásának módja: Elektronikus úton a palyazat [at] em.gov.hu e-mail címen keresztül.
A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
- Végzettséget/képzettséget igazoló okiratok másolata
- Nyelvtudást igazoló dokumentumok másolata
- Fényképes szakmai önéletrajz
- Motivációs levél (bérigény megjelölésével)
- Három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány a 2018. évi CXXV. tv. 82.§ (2) bekezdése alapján, vagy ennek kiállíttatására tett kötelezettségvállalási nyilatkozat
Személyes adataid kezelése a 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontján alapul. Kérjük, hogy jelentkezésed elküldése előtt olvasd el az álláspályázatra jelentkezőknek szóló Adatkezelési tájékoztatót a https://kormany.hu/dokumentumtar/adatkezelesi-tajekoztato-5 oldalon.
A jelentkezéssel egyidejűleg nyilatkozol, hogy hozzájárulsz önéletrajzod a toborzási adatbázisba történő felvételéhez, és a későbbiekben történő felhasználásához és egyidejűleg tudomásul veszed, hogy az Energiaügyi Minisztérium az álláspályázattal összefüggő személyes adatokat – a kiválasztási folyamat során kapcsolattartás céljából – nyilvántartja és kezeli.