A környezettechnológia jelene és jövője

2021. október 12.

Az Agrárminisztérium megbízásából  "A környezettechnológia jelene és jövője" címmel tartott konferenciát 2021. november 11-én az Imsys Kft. A rendezvény az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága magyar elnökségének támogatásával   az Európai Ifjúsági Központban került megrendezésre. Az egynapos konferenciára a környezetvédelem iránt elkötelezett hazai vállalkozások képviselői látogattak el.

A rendezvény megnyitóján László Tibor Zoltán környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a környezettudatos gazdasági működésre történő átállás évtizedében vagyunk. A környezet-hatékony technológiák és termékek iránti igény egyre nagyobb, mind a piaci szereplők, mind pedig a fogyasztók részéről. Reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy a konferencián átadott ismeretek segítséget nyújtanak a résztvevők számára abban, hogy a kitűzött környezetvédelmi céljaikat meg tudják valósítani.

A programot tekintve három fő témában hallhattak előadásokat a résztvevők: öko-innováció, mikroműanyagok kimutatása környezeti mintákból, valamint a 2021-27-es uniós ciklusban elérhető pályázati források. A résztvevők az előadások után három kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt a fenti témákhoz kapcsolódóan.

Az öko-innováció témakörében elsőként az EMAS (az Európai Uniós környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszere) elnyerésének folyamatáról és annak előnyeiről tartott előadást a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért ügyvezető igazgatója, Herner Katalin. Ezután a hazai EMAS Közösség egyik tagjaként a Büchl Hungary Kft. ügyvezető igazgatója mutatta be cégük számos környezetvédelmi intézkedését, amely a cég működésének egészére kiterjed. A Környezettechnológiai Hitelesítési Rendszert (ETV), valamint a LIFEProETV projekt céljait Izabela Ratman-Klosinska uniós projektvezető ismertette. A LIFEProETV projektben hét uniós tagállam vesz részt, Magyarországot a KÖVET Egyesület képviseli. A projektről bővebben az Egyesület honlapján tájékozódhatnak.

A második öko-innovációhoz kapcsolódó téma az ökocímkézési rendszer volt, amelyet Barta Géza Róbert, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. tanúsítási igazgatója mutatott be. Ezt követően az egyik, hazai ökocímkét (környezetbarát termék védjegy) elnyert termékeket forgalmazó cég – Weishaupt Hőtechnikai Kft. – tartott előadást az energiahatékonyság javításának szerepéről a környezetvédelemben. Ezt a szekciót a Tudatos Vásárlók Egyesületének (TVE) elnöke, Gulyás Emese PhD zárta, aki előadásában azt elemezte, hogy mik az „öko” termékekkel kapcsolatos fő fogyasztói tévhitek, milyen piaci potenciállal rendelkeznek az öko minősített és a minősítés nélküli „álöko” tisztítószerek. A TVE oldalán további hasznos információkat olvashatnak a témában.

A délutáni szekcióban olyan hazai kutatásokról volt szó, amelyek a mikroműanyagok környezeti hatásait, mérési lehetőségeit, illetve a lebomló műanyagok komposztálhatóságát vizsgálták.

A konferencia harmadik kiemelt témája, az uniós környezettechnológiai beruházásokhoz kapcsolódó pályázati források voltak. Az előadók bemutatták a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Pluszt, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Pluszt, a Zöld Nemzeti Bajnok Programot, a Horizont Európa Programot, végül pedig a LIFE programot. Az előadások felvázolták az operatív programok és az egyéb uniós pályázati források prioritásait és bemutatták a pályázati feltételeket. 

A konferencián elhangzott előadások az alábbi linken érhetők el:

https://imsys.hu/a-kornyezettechnika-jelene-es-jovoje-konferencia/

Forrás és fotók: Imsys Kft.