Elkülönített (szelektív) hulladékgyűjtés

A hulladékok elkülönített (szelektív) gyűjtése

A hulladékok elkülönített (szelektív) gyűjtése olyan gyűjtés, amelynek során a hulladékáramot a hulladék fajtája és jellege – adott esetben típusa – szerint elkülönítik, lehetővé téve annak egyedi módon történő kezelését.

Az elkülönítetten (szelektíven) gyűjtött hulladék olyan hulladék, amelyet fajta és jelleg – adott esetben típus – szerint a képződés helyén a vegyes hulladéktól, valamint más fajtájú, jellegű vagy típusú hulladéktól elkülönítve gyűjtenek. Az elkülönítetten (szelektíven) gyűjtött hulladék ugyanis megfelelő kezelést követően anyagában újrahasznosítható. Ezzel energiát lehet megspórolni és védjük a természetes környezetünket is, valamint csökkentjük a környezetterhelést.

Az elkülönített (szelektív) gyűjtés célja

  • Az emberi tevékenységből eredő környezetterhelés vagy környezetszennyezés csökkentése, környezetünk védelme.
  • Az emberi tevékenység által megtermelt, a jövőben már nem hasznosítható, a hulladéklerakóba kerülő hulladék mennyiségének csökkentése.
  • A másodnyersanyagok (pl. papír, üveg) kinyerése és hasznosítása, ezáltal az elsődleges (primer) erőforrások (pl. fa, természeti erőforrások) kímélése.

Mit gyűjthetünk elkülönített (szelektív) módon?

Papírhulladék - kék konténerben

Gyűjthető: tiszta újságpapír, papír és kartondobozok összehajtva, tiszta csomagolópapírok, irodai papírhulladékok, telefonkönyv, szórólapok és reklám- kiadványok, újságok.

Nem gyűjthető: zsíros, olajos papírok, szennyezett papírok (pl. zsíros pizzás doboz), hőpapír, használt egészségügyi papírok (zsebkendő, WC papír), pelenka.

Mi a helyzet a csokipapírokkal? Napjainkban a csokik többségét már nem papírba csomagolják, és csomagolása nagyon sokféle lehet, nehéz általánosítani. Nézzük meg csomagolásukat, az alapján döntsük el, hogy hova dobjuk.

shutterstock_692870038.jpg

Műanyaghulladék - sárga konténerben

Gyűjthető: PET palackok, elöblített tejfölös és joghurtos poharak, műanyag zacskók, reklámtáskák és műanyag fóliák, PP- Polipropilén anyagú (pl. tejtermékek dobozai, ketchup-os flakonok) és HDPE (pl. mosószerek- és samponok flakonjai) jelzésű kozmetikai- vagy tisztítószeres flakonok. A csomagoláson megtaláljuk ezeket a jelzéseket.

Nem gyűjthető: vegyszeres, zsíros flakonok, fogkefe, műanyag játékok, videó és magnókazetta, CD lemezek, hungarocell (polisztirol). Három fajta műanyagot nem lehet újrahasznosítani: a 3-assal jelzett PVC-t, a 6-ossal jelzett polisztirolt, valamint a 7-essel jelzett egyéb műanyagokat.

shutterstock_75443080.jpg

Fémhulladék - sárga konténerben

Gyűjthető: alumínium italdobozok, alufólia, konzervdobozok, zárókupakok, fém nyitófülek, elhasználódott evőeszközök, apróbb fémtárgyak.

Nem gyűjthető: ételmaradékkal szennyezett konzervdobozok (ezeket mossuk ki, utána dobhatók a sárga konténerbe). 

Figyeljünk oda, mert sok helyen összevonták a szürke és a sárga konténereket. 

shutterstock_175414070.jpg

Hova dobjuk az italos kartondobozt?

Ez a kérdés nem véletlenül kerül elő újra és újra, ugyanis nem sorolható be egyértelműen egy kategóriába. Ezek az italcsomagolások ugyanis háromnegyed részben papírból készülnek, de tartalmaznak műanyag és alumínium réteget is. Az egyes alapanyagok tökéletesen szétválaszthatók, ezért ehhez nem kell mást tenni, csak a szelektív hulladékgyűjtőbe bedobni. A legjobb megoldás, ha a saját lakóhelyünkön vagy a munkahelyünkön utánajárunk, hogy pontosan melyik szelektív kukába kell helyezni, de használhatjuk az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés keresőjét is. Budapesten ezeket az italos kartondobozokat 2022. január 1-jétől a sárga konténerbe kell dobni.

shutterstock_694218796.jpg