László Tibor Zoltán mértékletességet és körültekintést javasolt a fogyasztásban, többek között a csomagolás hasznosítása és a termékválasztás esetén. Az áruk szállítása éppúgy terheli a környezetet, mint a hulladékok helytelen elhelyezése, a Föld jövője ezért jelentős mértékben függ az egyéni felelősségvállalástól - hangsúlyozta.
A helyettes államtitkár szerint a Föld napjának gondolata nem véletlenül merült fel a hatvanas évek végén, hiszen az emberiség ekkor kezdett többet fogyasztani a természeti javakból, mint amennyit a bolygó biztosítani tud. Magyarországon az egy főre jutó ökológiai lábnyom 3,7 hektár, de a fejenkénti szükségletek más országokban is jóval meghaladják azt a mértéket, amit az egy emberre jutó 1,8 hektár szárazföldi terület biztosítani tud - hangsúlyozta László Tibor Zoltán.
Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója hangsúlyozta, hogy a környezet érdekében nem elég csupán a Föld napján elköteleződni a természetvédelem mellett. A klímaváltozás hatása már most is felfedezhető az aszályos időjárásokban, az ökológiai sokféleség hanyatlása pedig fokozatosan, a fogyasztás megugrásával párhuzamosan válik egyre látványosabbá - tette hozzá.
Kiemelte a környezeti nevelés jelentőségét is, mivel - mint mondta - a mai kihívások következményeivel a most felnövő nemzedékek szembesülnek majd igazán, így azok megoldása is rájuk vár.
(MTI)
Fotók: Pelsőczy Csaba

