Magyarország környezeti állapotáról - Mezőgazdaság

Mezőgazdaság

A mezőgazdaság részesedése a bruttó hozzáadott érték termeléséből 4,0 százalék volt 2019-ben.

A növénytermesztés tekintetében a vetésszerkezet átalakulóban van, a gabonafélék aránya majdnem a tizedével csökkent 2014 és 2019 között. Az állatállomány tekintetében elmondható, hogy 2014 és 2019 között a szarvasmarha-, tyúk-, kacsa- és lúdállomány növekvő tendenciát mutatott, a sertéseké, a juhé és a kecskeállományé csökkenőt.

A fenntartható fejlődés megköveteli az agrárágazat minden szereplőjétől az alkalmazkodást, hiszen ez az egyik záloga az eredményességnek, a versenyképességnek. Ez azt jelenti, hogy olyan gazdálkodói stratégiát szükséges alkalmazni, amely mellett képesek a termelők megfelelni az ökológiai, ökonómiai és társadalmi fenntarthatóság követelményeinek, eleget tesznek az EU-s agrárpolitikai dokumentumokban foglaltaknak. Ilyenek pl. a „Termőföldtől az asztalig” c. fenntartható élelmiszerrendszerek létrehozására, illetve a biodiverzitás megőrzésére összeállított stratégiai intézkedések. Mindkét dokumentum erőteljesen érinti a természeti erőforrások használatában érdekelt mezőgazdaság-élelmiszer ágazatot. Ennek elengedhetetlen feltétele a folyamatos megújulásra való képesség, azaz az innovativitás.

Az elmúlt években számos kezdeményezés indult Magyarországon a mezőgazdasági termelés hatékonyságának növelésére a környezetvédelmi szempontok nyomon követése mellett, kutatások és konferenciák tűzték ki célul a precíziós gazdálkodás meghonosítását és megvalósítását. A precíziós mezőgazdaság egy olyan modern adat alapú farmmenedzsment elképzelés, amely a digitális technológiák segítségével felügyeli és optimalizálja az agrártermelési eljárásokat. A különféle eljárások által szabályozható az outputok mennyisége és minősége, kevesebb inputanyag (víz, energia, műtrágya, vetőmag, növényvédő szer stb.) felhasználás mellett.

A mezőgazdaság téma az Agrárminisztérium hatáskörébe tartozik.


Közlekedés és környezet

Energiagazdálkodás

Hulladékgazdálkodás

Vízgazdálkodás

Természetvédelem, élővilág-védelem

Környezeti kármentesítés

Magyarország környezeti állapota – letölthető kiadványok